Develor Aranycsillag Díj
 
   
  Develor Aranycsillag Díj
NYERTESEK      
IDEI JELÖLTEK      
KÉPGALÉRIA      
KAPCSOLAT      
Nyilatkozatok

"A visszacsatolás minden vállalkozás számára nagyon fontos, hiszen ezáltal nyer visszaigazolást, hogy az a munka és színvonal, amit képviselünk, megfelel-e a legmagasabb vendég elvárásoknak is. Szállodánk 2009-ben ünnepelte fennállása 5. évfordulóját, és a nyitás óta eltelt időben számos rangos szakmabeli díjat tudhat magáénak. A Develor Tanácsadó Zrt. által alapított Aranycsillag Díj elnyerése ismét megerősített minket abban, hogy továbbra is jó úton járunk, és partnereink elégedettek a folyamatosan magas szinten tartott szolgáltatásainkkal."

Nádas Gábor
vezérigazgató
Thermál Hotel Visegrád

"Szeretnénk megköszönni a Develor Tanácsadó ZRt. által életre hívott Aranycsillag Díjat, amely azért fontos számunkra, mert ilyen módon azoktól a partnereinktől jött az elismerés, akikkel nap-mint nap együtt dolgozunk, és akiknek az elégedettségéért igyekszünk folyamatosan fejlődni.
Budapest közeli, független, egyedi arculatú szállodaként arra törekszünk, hogy magas színvonalú, személyre szóló szolgáltatásokat nyújtsunk, és különleges élményt adjunk a tréningen résztvevő vendégeinknek. A Rosinante Fogadó*** elmúlt 10 éve alatt kikristályosodott értékei és törekvései is azt mutatják, hogy mindig a mosolygós megoldások hívei vagyunk.
Egy kedves vendégünk egyszer így fogalmazott: ?Ha nem tudnánk, hogy vendégként érkeztünk a Rosinante Fogadóba, úgy éreznénk, hogy otthon vagyunk." Ez lehetne az ars poeticánk is.
Úgy érezzük, hogy az Aranycsillag díj odaítélésében a szakmai kritériumok és a technikai adottságok mellett mindenkor fontos volt az emberi tényező, a pozitív, vendég-központú attitűd, nagyon örülünk, hogy ezt a Rosinante Fogadó esetében is értékelték.
Minden különleges teljesítmény mögött egy-egy különleges ember vagy csapat áll, és aki már járt nálunk, tudja, hogy a Fogadó tulajdonosai, Szikora Imre és Nagy Ágnes, igazi emblematikus figurái a háznak... és talán az egész szakmának is. Tehát az ő nevükben is szeretnénk megköszönni ezt a díjat."

Szikora Eszter
ügyvezető
Rosinante Fogadó

"Örömmel vettük, hogy a rangos díjat az 50 legnagyobb tréningszervező multinacionális cég vezetői és rendezvényszervezők döntése alapján ítélték szállodánknak a magyarországi 4 és 5 csillagos kategóriában. Az eredményeinkre büszkének lenni, azt megtartani nem csak elvárás hanem kötelesség!

Eredményeinkre és vendégeink elégedettségére büszkék vagyunk. Köszönjük a Develornak, minden vendégünknek, partnerünknek és dolgozónknak.

A jövőben is igyekszünk partnereink elvárásaiknak megfelelni, a rendezett tréningeken, konferenciákon és rendezvényeken családias légkörben minőségi szolgáltatást nyújtani."

dr. Szepesi Richárd
szállodaigazgató
Mesés Shiraz Wellness & Tréning Hotel

"Őszintén örültünk ennek a díjnak, különösen azért mert a rangos díjat az 50 legnagyobb tréningszervező multinacionális cég vezetői és rendezvényszervezők döntése alapján ítélték szállodánknak a magyarországi 4 és 5 csillagos szállodakategóriában.
Ezzel valóban a vendég oldalról kaptunk visszajelzést, mert a szavazatot vendégeink tették és a mindennapi - recepción elhangzó és a ?lelkünket melengető"- köszönetnyilvánítások mellett igen fontosak a szakmai díjak is. Mi azt szoktuk mondani, vendég mindenki tud lenni így oly könnyű megérteni és tudni, mit szeretne a vendég. S ha tudjuk, akkor már mindenkinek csak e szerint kell tenni. Én is sokszor vagyok vendég, más szolgáltatónál és a tapasztalatom az, hogy én és a vendégeink ugyanarra vágyódnak; mosolyra, odafigyelésre, az otthonosság érzetére a színvonalas környezet mellett. Erre törekszünk mindennap!
Nagyon jónak tartom, hogy a Develor létrehozta ezt a díjat, ezzel is ösztönözve a tréninghelyszíneket, hogy a legjobbat nyújtsák az ügyfeleiknek. Remélem, hogy ez a kezdeményezés még sokáig fennmarad és kapjuk a visszajelzést a munkánkról a szakmától."

Csillag Pál
ügyvezető igazgató
Szent Orbán Erdei Wellness Hotel

"A Geréby Kúria lassan egy évtizede a konferencia- és rendezvényturizmusra fekteti a legnagyobb hangsúlyt. Évről évre új fejlesztésekkel igyekszünk javítani szolgáltatásaink körét és minőségét. Mindehhez egy lelkes szakemberekből álló csapat, maximális rugalmasság és nyugodt természeti környezet társul. E tényezők együttesen teszik lehetővé számunkra, hogy üzleti vendégeinknek otthonos körülményeket biztosítsunk, ahová szívesen visszajárnak.
Számunkra a legnagyobb elismerés, ha a vendégeink elégedetten távoznak. A legjobb reklám pedig, ha ezt másoknak is elmondják. A Develor Tanácsadó Zrt. által alapított Aranycsillag díj azért különleges és egyedi, mert ötvözi a vendégeink és szakmai partnereink visszajelzéseit, és mindezt a világ tudomására is hozza. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy tavaly bennünket is kitüntettek ezzel a díjjal. Kiváló kezdeményezésnek tartjuk, mert ez a díj a meglévő és új partnereink számára egyaránt minőségi referencia, a tréninghelyszíneknek pedig komoly motiváció arra, hogy még jobbak legyenek. Mi a jövőben is erre törekszünk, és bízunk benne, hogy a továbbiakban is méltók leszünk az elismerésre."

Pintér László
marketingvezető
Geréby Kúria Hotel és Lovasudvar

„A díj számunkra azért volt fontos, mert ez egy szakmai minőségi díj, s szállodánk főleg a tréning és konferencia szektorra épít. Magyarország piacvezető tréningcége egyedülállóként hozta létre, hogy azon szállodákat díjazza, akik az adott évben a legjobb színvonalú szolgáltatást nyújtották és a legjobb vendégelégedettséget érték el. A sok-sok éves kemény munka eredménye volt ez a díj, melynek elérésben a Develor Tanácsadó Zrt. munkatársai és az általuk képzéseken résztvevők is komoly szakmai segítséget nyújtottak észrevételeikkel, javaslataikkal, hogy még jobbak tudjunk lenni. Hittünk és hiszünk abban, ha családias, vendégszerető és magas szolgáltatási színvonalat nyújtunk partnereinknek, akkor hosszútávon is eredményesek lehetünk. Igazán büszkék vagyunk rá, hogy tavaly valóra vált az, amit már évek óta szerettünk volna elérni.”

Pokriva Márta
szállodaigazgató
Alfa Art Hotel



„Őszintén örültem ennek a díjnak, különösen azért, mert a Bercel Kastélyhoz hasonló kis tréninghelyszínek ritkán kapnak ehhez hasonló elismerést és nyilvánosságot, már csak a méretükből adódóan sem tudják ismertségben felvenni a versenyt a több száz szobás szállodaláncokkal.

Annak is nagyon örülök, hogy ezt az elismerést nem több tucat medencének vagy sok milliárd forintos wellness beruházásnak köszönhettük. Úgy tűnik, a vendégeink többre értékelik a tréningek alatt tapasztalt személyre szabott szolgáltatásokat, a figyelmességet, az otthonos és barátságos környezetet, a kedvességet, a tisztaságot és a színvonalas ellátást.

Nagyon jónak tartom, hogy a Develor létrehozta ezt a díjat, ezzel is ösztönözve a tréninghelyszíneket, hogy a legjobbat nyújtsák az ügyfeleiknek. Remélem, hogy ez a kezdeményezés még sokáig fennmarad és a kisebb hoteleknek is esélyük lesz rá, hogy megkapják az Aranycsillagot, amennyiben színvonalas szolgáltatást nyújtanak a vendégeiknek.”

Decker Boglárka
ügyvezető igazgató
Bercel Kastély Kft.



„Minden ember számára az elismerés, egy fontos visszajelzés, hogy valamit úgy tesz, amelyre felfigyelnek, létrejön egy reakció, indukálódik, egy zárt körben, ezt naponta megéled. Szájhagyomány alapján terjedően a leghitelesebb, mert ezt akkor naponta megéli, és a nyitott kapun kívül tovább éli az elismerés pillanatait, amelyből majd ismertség lesz. Nagyon tanulságos, hogy élményeit, tapasztalatait, hogyan tudja átadni egy karizmatikus Ember, az íróasztal mellett ülők részére, amelyből Ők elismerésüket továbbítják. A Munkatársaim, és jómagam is örömmel osztoztunk az Önök elismerésében, ha csak egy "pillanatra"törte meg a napot akkor az már emlék lesz.”

Sipos Zoltán
szállodaigazgató
Üdülőszállók és oktatási Központ Lovasberény



„Az elmúlt évek során tudatosan kívántuk szállodánk és szolgáltatásaink népszerűségét növelni a céges rendezvények, tréningek szervezői körében. Kezdeményezéseink jóleső erkölcsi elismeréseként nyugtáztuk a Develor kitüntető Aranykulcsát, amelyet, tapasztalataink szerint, régebbi és új partnereink is komoly referenciaként értékelnek. Őszintén remélem, hogy a következő években is kölcsönös elégedettségen alapuló gyümölcsöző együttműködés jellemzi majd vállalkozásainkat.”

Wagner Balázs
Szállodaigazgató
Hotel Szépalma



Aranykulcs Tréninghelyszín Díj - Hogy mit is jelent szállodánknak?
Szakmai elismerést, megtiszteltetést mely megerősít, bizalommal tölt el, hogy munkánkat az (az íratlan) igényeknek és az elvárásoknak megfelelően végezzük. Erőt ad a folytatáshoz, hogy jó úton haladunk és csak így tovább...!

Nagy örömmel tölt el mindannyiunkat, hogy munkánkkal (ami nem csak a szállásadás és az ehhez szorosan kapcsoló szolgáltatások nyújtása, hanem sokkal több annál) a sikeres tréning/rendezvény lebonyolításához apróságokkal, de hozzájárulhatunk.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Develor Zrt. munkatársai és az oktatásokon résztvevők szállodánkat immár 3 alkalommal (2004, 2006, 2007.-ben) Aranykulcsos Tréninghelyszín díjjal kitüntették.

Köszönjük a bizalmat.
Bízunk benne, hogy munkánkkal a jövőben is kiérdemeljük az elismerést.

Ifj. Bódi Zoltán
Tulajdonos és értékesítés vezető
Két Korona Konferencia és Wellness Hotel