Az egykori Aranykulcsos tréninghelyszín díj amellett, hogy új elnevezést kapott, szakmailag is fejlődött, mivel az értékelő szakemberek köre is szélesebb lett. Emiatt a díjazás menete is megváltozik a következőképpen.
Az 50 legnagyobb, tréninget vásárló vállalat HR vezetőjét vagy képviselőjét kérjük fel arra, hogy mondják el véleményüket a tréninghelyszinekkel kapcsolatban. Ezek a visszajelzések nemcsak a hotelek, de a magyar tréning (és egyúttal helyszín) megrendelők segítségére is lehetnek a jövőben.
A felkért szakemberek két kategóriában (3*-os és 4-5*-os) nevezhetnek 3-3 olyan szállodát, melyet alkalmasnak tartanak a díjra. Azok a helyszínek, melyek legalább három különböző javaslatot kaptak, felkerülnek erre a honlapra, melyen aztán az értékelők mindegyike leadhatja szavazatait a legjobb háromra. Az íly módon legtöbb szavazatot kapott 5-5 szállodát – mindkét kategóriában –egy szűk szakmai zsűri meglátogat személyesen is, ahol a már ismert szempontok alapján pontozzák a szálloda szolgáltatásait, és javaslatot tesznek a legjobbakra: minimum 2, maximum 4 helyszínre a két kategóriában. Az értékelési szempontok között olyan ismérvek szerepelnek, pl.: személyzet magatartása, rugalmassága; megközelíthetőség, elérhetőség, parkolási lehetőség vagy a termek berendezése. Ezen szolgáltatások köre nagyban meghatározhatja az ügyfelek elégedettségét, így a személyes látogatás keretén belül testközelben mérhetjük mindezeket a szempontokat.